VÁLASSZ: -

2007-06-22 11:56:11

Néhány szó az edzéskártyáról...

Tulajdonképpen ez adta az ötletet, s így született meg az otthoni és az edzőtermi edzéskártya-csomag, melyek az 50-50 db kártyán felül, tartalmazzák a személyes edzésterveimet is (kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak egyaránt).

De hogyan is néz ki ez a kártya?

Minden egyes kártyalap egyik oldala tartalmazza az általam bemutatott gyakorlatot, a kártya másik oldalán pedig megtalálod a gyakorlatra vonatkozó részletes leírást. A kártyalapok számozva vannak, így egy-egy edzés alkalmával elegendő, ha csak az edzésterven szereplő kártyákat viszed magaddal.

A kártyatok dvd nagyságú, éppen ezért könnyen elfér egy női retikülben, vagy az edzőtáskádban. Bárhová magaddal vihető!

Már felkészültem rá, hogy ezzel kapcsolatosan is biztosan érnek majd támadások, hiszen ki mertem találni egy újszerű dolgot…

Már megszoktam, és hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Azoknak csináltam, akik kérték, és bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni.

Sok sikert, kitartást az edzésekhez, s ha kipróbáltátok, szeretettel várom az észrevételeket.

Ne feledd! Amit hittel és kitartó munkával megszerzel magadnak, azt senki nem veheti el Tőled.

Az a Tiéd, csakis a Tiéd.

Szép napot mindenkinek:

Réka



Címkék: 67
Értékelés: 3.24089 Hozzászólások: ()
2007-06-06 09:30:04

Anyatejes táplálás

Sem a szülés fajtája, sem pedig a szoptatás ideje nem függött össze a tornával és az életmódommal. A császár indokolt volt, az orvosom döntött így – hogy miért, azt elolvashatjátok az e heti Meglepetés c. újságban - a szoptatásnál pedig a havi ciklus közbeszólt. Érdekes módon egyiket sem így terveztem!

Semmit sem szerettem volna jobban, minthogy természetes úton hozzam világra a gyermekeimet, és hogy hosszú időn keresztül, a testemből tápláljam őket! Az élet azonban nem kívánságműsor…

Olvasataim szerint én úgy tudtam, hogy az édesanyáknál a szoptatás ideje alatt általában nem jelentkezik a havi vérzés. Hát én ebben is azok táborát szaporítottam, akiknél ez nem a megszokott módon történik. Éppen ezért a 12. héten – annak ellenére, hogy rengeteg tejem volt - a menstruációs ciklus kezdetével, a hormonális változásoknak köszönhetően teljesen megváltozott az anyatejem íze. Szó szerint keserű, és büdös lett. Teljesen kétségbe estem, hogy Lara, aki annyira szeretett szopizni, kiköpte a cicit, és fintorával tudatta velem, hogy nem ízlik neki a csemege. Sírva hívtam telefonon az édesanyámat, hogy megosszam vele a bánatom, aki azzal nyugtatott, hogy én is tápszeren nőttem fel, ha nem kell Larának a cici, akkor ne erőltessem. Én azért nem adtam fel ilyen könnyen!

Egy héten keresztül, amíg a ciklus tartott, szorgalmasan fejtem a tejet, hogy majd az egy hét elteltével újra visszaállunk a régi kerékvágásba. Milyen naiv voltam…

Eltelt az egy hét, a fagyasztó csordulásig volt az anyatejes zacskókkal, én pedig alig vártam, hogy újra szopiztassam a kislányomat. Azonban Larának esze ágában sem volt már szopizni!

Hiszen egy héten keresztül tápszert evett, amiért nem kellett megdolgoznia, hiszen folyt a cumin keresztül, illetve az íze is sokkal finomabb volt, mint az utolsó szopizásnál kortyolt keserű tejcsinél. Így hát, hiába fejtem 1 héten keresztül, Larának esze ágában sem volt újra rászoknia a szopizásra!

A tejem szépen lassan elapadt, annak ellenére, hogy az egyik legcsodálatosabb dolognak tartom a szoptatást! Amellett, hogy a legkényelmesebb etetési módszer - hiszen bárhol, bármikor, azonnal adható hőmérsékleten áll a baba rendelkezésére -, véleményem szerint leírhatatlan az érzés, amikor az édesanya saját testéből táplálja gyermekét! Ezt csak azt tudja, aki már részese volt ennek a mesés érzésnek!

A kisfiamnál forgatókönyvszerűen, szinte ugyanígy alakultak a dolgok, csak ott már nem görcsöltem annyit azon, hogy kiköpte a cicit. Azt azonban el tudom mondani, hogy a szülést követően 5-6 héttel én otthon már el kezdtem mozgolódni. A kismama tornámmal kezdtem, és sem a tej mennyiségén, sem a minőségén nem volt érezhető a torna bevezetése. Azért épp a kismama tornával, mert ez az egész testet alaposan átmozgató, ám alacsony intenzitású edzésprogram, éppen ezért a tejcsi biztosan nem fog elapadni tőle. Eleinte heti 2-3 alkalommal csináltam, majd szépen fokozatosan hozzávettem az Add Önmagad DVD-ről 1-1 részt. Mindig csak annyit, amennyi jól esett! Nagyon fontos azonban, hogy az orvosunkkal mindig konzultáljuk meg, hogy engedélyezett-e az edzés. Hiszen a méh izomzatának, a tartószalagoknak, illetve gát, vagy a császármetszés okozta hegnek, gyógyulási időre van szüksége.

Én mindkét terhességem ideje alatt napi rendszerességgel sportoltam min. 20-30 percet – a baba és a saját magam EGÉSZSÉGE érdekében - és következetesen csakis Update 1-es ételeket fogyasztottam! Eszerint táplálkoztam akkor és ma is! Az Update nagyon jó hatással volt az anyatej minőségére, mert egyik gyermekem sem volt hasfájós, pedig nálunk és a Norbi családjában is minden gyerek ezzel a problémával küzdött. Ekkor jöttem rá arra, hogy ez nem genetikai, nem öröklött tényező, s nem is a gyerek nemétől függ, hiszen nekem is van fiam, és állítólag a fiúk a hasfájósak.

Tudjátok, mitől függ? Hogy az édesanya mit eszik, és iszik össze. Ugyanis a cukor savasítja az anyatejet, így hát az agyon cukrozott élelmiszerek, és üdítők fogyasztásával kínok közé taszítjuk imádott csecsemőnket. Ekkor jönnek a támogató jó tanácsok, hogy majd 3 hónaposan kinövi! Dehogy növi! Tudjátok, hogy miért marad abba a hasfájás?

Azért, mert amikor a gyerek megszületik, akkor az emésztőrendszere még alig működik, nagyon gyenge. Éppen ezért a cukor és finomlisztnek köszönhetően elsavasított anyatej, kőként nehezedik a pici kis gyomrára, s a kínok kínját éli meg szerencsétlen gyerek. Kb. 3 hónap kell ahhoz, hogy ezt a „követ” képes legyen befogadni, és megemészteni a kicsi gyomor!

Hát röviden ennyi!

Ugye milyen sok múlik rajtunk édesanyákon?

Bízom benne, hogy sikerült segítenem, és megválaszolni, néhány kérdést!

Szép napot nektek!

Réka



Címkék: 64
Értékelés: 3.02532 Hozzászólások: ()
2007-06-05 15:17:52

Bármit tehetek, mindig lesznek olyanok, akiknek a szemében bűnös leszek…

Bízom benne, hogy azt fogják megírni, amit mondtam, de úgy döntöttem, hogy veletek is megosztom az erről alkotott véleményem!

Egy picit szeretnék korábbra visszamenni, csak hogy megértsétek…

Amióta az eszemet tudom, a szüleim arra neveltek, hogy mindig csak a saját, s ne mások problémáival, dolgaival foglalkozzak, soha ne nézzek hátra, csakis előre, tegyem a dolgom a legjobb belátásom szerint!

Ehhez képest a sors úgy hozta, hogy munkámnak köszönhetően rengeteg ember problémájával szembesültem, szembesülök. Ezt azonban mindig megpróbáltam szigorúan leszűkíteni csak az életmódra és az ezzel kapcsolatos problémákra, a magánéleti tényezőket figyelmen kívül hagyva. Hogy miért? Azért, mert nem érdekelt, s nem érdekel… Véleményem szerint mindenkinek megvan a saját maga baja, problémája a mindennapi életben.

Éppen ezért értetlenül álltam azon hír hallatán, hogy egy adott oldalon azon csámcsognak, hogy milyen stílusban autózom, jobban mondva „veszélyeztetem a társadalmat, a vezetési stílusommal”.

Elnézést kérek, de kérdem én: normálisak ezek az emberek?! Őszintén?! Tényleg azzal vannak elfoglalva, hogy Rubint Réka hogy vezet?! Most éppen ezzel!

Mert egy A4-es Cabrio-val járok, névre szóló rendszámmal! Rohadjak meg…, nem igaz?! Hiszen volt már olyan fórumozó - természetesen anonim, mert a nevét már nem merte vállalni - aki azt hangoztatta, hogy látott engem a gyermekeimmel a zebrán átmenni, és azt fontolgatta, hogy a fékre lépjen, vagy inkább adjon egy kövér gázt, mert annyira irritáltam, hogy legszívesebben a 2. mellett döntött volna…

Tudjátok, hogy mióta nem olvasom a fórumokat? Amióta a kislányom, Lara megszületett! S tudjátok, hogy miért?! Azért, mert amikor terhes voltam Vele, másról sem olvastam, mint hogy hülye gyereket fogok szülni az életmódomnak köszönhetően… Végigrettegtem a 9 hónapot, annak ellenére, hogy tudtam, minden a legnagyobb rendben van.

Gondoljátok csak végig. Minden terhességben benne van a rizikó. Élhetsz te bármilyen egészségesen, sportolhatsz te bármennyit, mindig meg van az a néhány %-nyi esély arra, hogy a gépezetbe hiba csússzon. S mégis kikiáltottak Bűnösnek! S hogy miért?!

Azért mert 24 évesen az első gyermekemmel várandós voltam, s egyszerűen csak nem szerettem volna elhízni. Úgy gondoltam, hogy nem kötelező belépnem a tévhiteket követők táborába, s elhatároztam, hogy én másképp fogom csinálni. Nem fogom veszélyeztetni a magzatom és a saját magam egészségét azzal, hogy a 9 hónap alatt 25-30 kilót hízok… Elkezdtem, csináltam, kitartottam az elveim mellett, mindazon rosszindulatú megjegyzések és rosszakaratú fórumozók ellenére, akik a vesztemet, a vesztünket kívánták. De nem adtam fel!!! Nem adtam meg azt az örömöt nekik!

Hiszen tudtam, hogy amit csinálok, az jó! S ha végigcsinálom, azzal nagyon sok tőlem segítséget remélő nőnek tudok majd tanácsot adni. S lám, sikerült!

Szültem két csodálatos, egészséges gyermeket, akik az életem értelmét adják.  Kismamák százai írják nap mint nap a kedves, köszönő e-maileket, hogy a kismama tornámnak és az Update életmódnak köszönhetően nem híztak bálna méretűre a terhességeik alatt, és egészséges gyermeknek adtak életet.

Hát ez az, amiért megérte!

De visszatérve a feljelentésekhez… Érdekes módon azt senki nem teszi szóvá, hogy 3 nap alatt 5 karitatív fellépésünk van az ország különböző pontján, vagy azt, hogy folyamatosan sérült, és cukorbeteg gyerekeken segítünk. S tudjátok, hogy miért?! Azért, mert ez nem hír!

Mint ahogy az sem, hogy nem tudok elmenni úgy egy hajléktalan mellett sem, hogy ne adjak neki, legalább 100 forintot. De hát miért is ne adnék, hiszen nekem van miből! Mert én otthon ülök a jól bevált „marketing” házasságomban, baby sitter neveli a gyerekeimet, folyik a pénz az Update bizniszből…, ja és a Norbit is csak a pénzéért szeretem! Ezeket csak azért írtam le, mert egytől-egyig mindegyikkel megvádoltak már.

Most biztosan felmerül benned a kérdés, hogy lehet így élni? Elmondjam? Nehezen!

Nem panaszkodni szeretnék, hiszen már az elején leszögeztem, hogy mindenkinek megvan a saját maga problémája. A baj az, hogy a magyar társadalom zöme – tisztelet a kivételnek - a másikkal van elfoglalva. Azzal, hogy a szomszédnak milyen autója van, ha új, akkor miből lopta, vagy hogy Béla, a szomszéd mikor ér haza, s ha későn, akkor biztosan kurvázni volt, amit szegény felesége biztosan nem tud… és még sorolhatnám.

Elkeserítő, nem? Engem elkeserít!

Egy biztos! A fórumokat ezután sem fogom elolvasni, csakis az e-mail címemre írt leveleket. A rosszindulatú pletykákkal pedig ezek után sem fogok foglalkozni.

Irigylésre méltó az, hogy egyes embereknek arra van idejük és energiájuk, hogy leüljenek a gép elé, és bepötyögjék az elferdített, feltupírozott eseményeket, amely egy ismert emberrel történt. Ha nekem ennyi szabadidőm lenne…

Én inkább teszem a dolgom, a legjobb belátásom szerint, ahogy azt a szüleimtől tanultam, és csakis az építő kritikára figyelek. Azokért harcolok, akik ezt megérdemlik. A családom, a szeretteim, és azok, akik hisznek a módszerünkben, az egészséges élet filozófiájában!

Köszönöm, hogy meghallgattatok, további szép napot!

Réka



Címkék: 19
Értékelés: 2.86669 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Sportról, családról, a munkámról, magamról...

MAGAMRÓL

Fitness edző. DVD: Add önmagad! 1., Add önmagad! 2., Az igényes nők edzésprogramja, Légy bombajó kismama!, Add önmagad! 3. A tökéletes alakodért

ÜZENŐFAL

2008-04-14 22:24:38 Andi Kedves Réka!
Nagyon tetszik a blog.
Én csak annyit szertnék mondani, hogy csak így tovább, nagyon jó vagy abban amit csinálsz és ne törődj azokkal, akik bántanak!
Cak féltékenyek arra, amit elértél KEMÉNY munkával.
Köszönöm, hogy vagy és segítesz az emebereknek.

2008-04-14 19:23:42 Tóth Éva Szia Réka!
Az RR stars kollekcióhoz hozzá lehet jutni valahogy?

2008-04-12 18:28:30 Martina Szia Réka!
Remélem emlékszel még a március 31.-ei napra,amikor eljöttél hozzánk Nyíregyházára a Bem József Általános Iskolába.
És el tudnád küldeni azokat a képeket ami ott készült?Az e-mail címem:cs_tina@freemail.hu
Előre is köszi. :)

2008-04-11 08:29:14 Norcika Szia Réka!
Megszeretném kérdezni,hogy milyen gyakorlatokat és mit lehet ennem ,ha csak formásodni szeretnék!
Előre is köszönöm!

2008-04-10 15:46:33 Vica Jópofák vagytok, hogy nem jelenik meg a hozzászólásom.

2008-04-10 12:59:22 anyuka88 Szia Reka!En egy londonban elo magyar vagyok.Gratulalni szeretnek neked es a parodnak es sok sikert kivanok a jovoben is. Egy gyerekem van es nagyon meghiztam a segitsegedet kernem a
lefogyashoz.hallottam egy fogyast segito tabbletarol csak nem tudom a nevet.valoban hatasos?

2008-04-10 10:45:33 izi Hu-ha!Akinek nem szimpatikus a Réka miért olvassa a blogját?Inkább tornázni kéne hogy ne legyen ennyi mocsok az emberi testben,erőt gyüjteni és szeretni.

2008-04-09 16:40:31 Mrs.Robinson Szia Reka,mea culpa,hogy en itt ekezet nelkul de egy ideje kulfolodn elek.Szoval.annyi mindent tudnek es szeretnek irni,de a legeslegfontosabb:teljesen indifferens,hogy kis es mit gondol,ha van celod(barmi is az)ha van hited(barmiben)akkor kuzdj,menj,csinalj.Mindig lesznek "masok"-egyfajta reakciokent Rad, az eletedre(amirol nem tudnak),a kulsodre.Na ilyenkor kell szelektalni.Nyilvan nem kellemes negativ prekoncepciokat hallgatni-de eza piros szonyeggel jar.
Norbinak annyiban igaza van,hogy felesleges mindent kimondani,elmagyarazni"en nem is ugy ertettem.."nem is olyan vagyok" mert csak belebonyolodsz es taptalajt adsz arra,hogy kiforgassak a szavaidat.Csak onmagunknak kell megfelelni,es elszamolni.Nem attol leszel szebb vagy jobb,hogy a taxis mit mondott.Szoval,az ero legyen veled:-))

2008-04-09 14:37:55 Norci Szia Réka!
Megszeretném kérdezni hogy milyen gyakorlatokat kell csinálnom és mit lehet ennem ,ha csak formásodni szeretnék?

2008-04-09 10:53:56 szabina Kedves réka!Az én véleményem egyetért a tiéddel mert a mai világban nagy az irigység és a rosszindulat persze vannak kivételek!Én egy31 éves 2gyermekes anyuka vagyok olyan helyen lakom ahol az emberek mindig a másikkal foglalkoznak nem magukkal biztos lenne mit sepregetniük

2008-04-07 19:34:36 Noémi Szia Réka! Nem tudom,hogy emlékszel de az egészséghétre jöttél edzést tartani hozzánk Nyíregyre.Mikor fogod leírni ide?:)

2008-04-07 01:24:28 Viktoria nagyon jol nezel ki ket gyerek utan.gratulalok.
en kanadaban elo magyar vagyok,e gyerek edesanyja s itt kanadaban is az egy mentseg hogy valaki kover de van gyereke.
szomoru.s igaz hogy a magyar rosszindulatu s massal torodik nem a maga eletevel.sok sikert mindenhez

2008-04-06 14:30:37 Zita Kedves Réka!Szeretném kérdezni, hogy hol tudnék hozzájutni az Add Önmagad 3-hoz mert egy boltban sem találom.illete hallotam hogy áprilisban kerül a polcokra a legujjabb dvd amin 5*20perc látható.Baja környékén lakom.
Köszönettel: Zita

2008-04-06 10:30:07 Benedetta majd a máec. 31-i képeket valaki el tudja küldeni(tudod réka akkor volt a bem jószef ált. iskolában az egészség hét)az e-mail címem: beni0630@freemail.hu! előre is köszönöm!

2008-04-03 13:46:41 edo Kedves Réka!
Csak azt szeretném megkérdezni hogy áprilisban mikor várható az új dvdéd? nár nagyon várom!!!

2008-04-02 19:28:16 Violetta Szia!Mindennap tornázok a bnőmmel a kazijaidra,nagyon jó!Régebben azt hittem,h hülye vagy,de nagyot tévedtem!Fantasztikus vagy!Ne foglalkozz azokkal akik irigyek rád!mutasd meg hogy különb vagy náluk!Engeem is sokan megvetnek,de nem foglalkozok velük,mert tudom h a te segítségeddel lefogyok!Puszi

2008-04-01 18:15:22 Kriszti Szia Réka!
Ma csináltam a 2. videodatm és nagyon fárasztó volt de jó is:)
remélem mégsokáig fogom folytatni és nyárra majdnem olyan tökéletes alakom lesz mint Neked:)..vagy csak 1 kicsit hasonlítson:D.
Köszi szépen, szia:)

2008-04-01 14:56:45 benedetta Kedves réka! remélem emlékszel a március 31-re a Bem József Álltalános iskolában. mert majd a képeket el tudnád küldeni a beni0630@freemail.hu e-mail címre. előre is köszönöm!:)

2008-04-01 14:30:58 mondik Szia Réka!
Nem értem, hogy miért zavar az, hogy sokan nem szeretik azt, amit és ahogyan csinálsz. Végülis: nem a szeretetükből, hanem a pénzükből és a hiszékenységükből élsz meg. Nem is akárhogy :).

2008-03-31 20:07:25 Kingi Volt nálunk Réka Nyíregyházán jól megtornáztatott minket
aranyos kedves!!!!!!!

© StoryOnline 2007