2008-03-05 11:50:58

Édesapa csak egy van…

Előző blogomban néhány sorban már utaltam arra, hogy édesapám múlt héten, szombaton ünnepelte a 60. születésnapját! Erről szeretnék most írni, mit éreztem ott, és akkor…

Kislányként úgy gondoltam, hogy Ő az az ember, aki mindig mellettem lesz, akire mindig, mindenben számíthatok, akit soha nem ér el az idő múlása.
Ő volt az, akinek naphosszat elüldögéltem az ölében, aki mellé minden vasárnap reggel bebújtam az ágyba, és a reggeli matinén kacarászva vártuk, amíg édesanyám elkészíti a vasárnap reggelek elengedhetetlen reggelijét, a fokhagymás pirítóst.
Sokat, nagyon sokat jelentettek nekem azok a pillanatok…
Sokat jelent nekem az édesapám… „Édes”, ahogy mi szólítjuk!
A mai napig nem tudom, hogy miért nem apának, apucinak, édesapának hívtuk őt?! Talán édesanyámtól indult ez a kedves megszólítás, s természetes volt, hogy mi is így hívjuk. Amikor kamaszodtam, furcsa volt az aktuális barátom előtt így nevezni őt, de soha nem szégyelltem. Sokszor a mai napig azt gondolják, - ha egy-egy telefonhívásomnál  amikor édesapám hív és a hívását fogadva beleszólok, hogy „Szia Édes!” - Norbival beszélek.

Norbi és az Édesapám…
Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mi a hasonlóság a számomra fontos, két ember között?! Van-e közöttük egyáltalán hasonlóság?! S mindig rájövök, hogy az ember nem szaladhat el, nem hunyhat szemet az élet biológiai tényszerűségei előtt!
Mit értek ez alatt? Azt, hogy copfos, pusztamonostori, majd jászberényi kislányként, gondtalan gyermekként a szüleim és a bátyám jelentettek számomra mindent. Édesapám óvó ölelése, biztonságot adó jelenléte. Elég volt csak rám néznie, a pillantásában benne volt minden. Szavak nélkül megértettük egymást… Soha egy hangos szó. Békés, érvekkel teli, megnyugtató szavai mindig kordában tudták tartani „rák” lelkemet… Egyszóval, nagyon értett hozzám!
S hogy jön ide Norbi?! Mindazt, amit az előbb leírtam, a férjemben megtaláltam! A békét, a nyugalmat, a biztonságot, az őszinteséget, a szavak nélküli megértést…
Rádöbbentem, hogy egész életemben olyan társat, olyan embert kerestem magam mellé, mint amilyen az édesapám…
Mennyire meghatározó a gyermekkor! Mennyire meghatározó a szülői minta!
Mennyire nagyon fontos a „teljes” család! Az édesapa szerepe egy kislány, majd egy nő életében…

Az elmúlt napokban, kezembe került Havas Henrik: Méhkirálynő című műve. Akik olvasták, azok közül sokaknak most biztosan a bedrogozott, prostituáltnak vélt Kelemen Anna „elrettentő” szexuális történetei jelennek meg. Érdekes! Nekem nem! Tudjátok én, mit olvastam ki a sorok közül?!
Van egy lány, a lelke mélyén, nagyon magányos lány, Kelemen Anna, aki fejezeteken át, könyörög az édesapja figyelméért, az édesapja szeretetéért…
Szó szerint könyörög!
Kérdem én, nem vagyunk felelősek a gyermekeink felnőtté válásában?! Nem vagyunk felelősek abban, hogy milyen emberekké válnak?! Testileg, lelkileg, fizikailag, pszichésen…?  De igen! Csakis rajtunk múlik, hogy gyermekeinkből milyen felnőtt válik! Tud-e majd szeretni?! Ki tudja-e mondani a benne rejlő gondolatokat?! Ki tudja-e majd fejezni az érzéseit?!
A gyermekvállalás nem csak arról szól, hogy megtanítsuk pohárból inni, bilibe majd wc-be pisilni gyermekünket, megtanítani biztonságban áttérni az úttesten… Sokkal többről!
Tévedés ne essék, nem észt fejtek, még mielőtt „jóindulatú” hozzászólások születnének… Ez az én véleményem!

Visszatérve Édesapámra… Egy nagyszerű ember!
60 éves lett… Istenem! Ha megállíthatnám itt és most az idő múlását!
Egyet biztosan tudok! Biztosan belehalnék, ha elveszíteném őt!
Ha egyszer már nem lesz Velem, ott és akkor a szívemnek egy része meg fog halni, Vele együtt…
 


Címkék:
Értékelés: 3.65 Hozzászólások: (12)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 12
Helga

Szia Réka

Rendszeres olvasója vagyok a weboldalaitoknak és a blognak, néha megvszem a bulvár újságokat, amiben benne vagytok Norbival. Azért, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van veletek! Nagyon szép pár vagytok együtt és gyermekeitek is tündériek. Gratulálok ahhoz, amit elértetek együtt Norbival!
Azért vagyok kíváncsi Rátok, mert Ti "segítettetek" nekem, amikor le akartam fogyni. Van egy 2,5 éves fiam. A terhességem alatt sokat ettem, 71 kg-mal mentem szülni (a versenysúlyom kb 52-53 kg). Fél éves volt a fiam, amikor úgy gondoltam, hogy most már itt az ideje, hogy megszbaduljak a plusz kilóktól. Elolvastam Norbi 2 könyvét, elkezdtem tornázni a dvd-kre és Update 1-es termékeket ettem legtöbbször. És sikerült! Ezt pedig Nektek köszönhetem. Gondolom már sok hasonló mailt kaptatok, de szerintem még fogtok kapni jó néhányat. :)
Sokan kérdezték, hogy milyen módszerrel sikerült lefogynom. Én pedig csak annyit mondtam, hogy Update1. Páran fintorogva kérdezték, hogy a Schobert Norbis dolog???? Én pedig büszkén válaszoltam, hogy igen. Utánna pedig jött a "szánalmas" kérdés, hogy én "azzal"????? fogytam le? Más eszi a káposztalevest, eszi a bogyókat én pedig eszem a karcsúság kenyeret nagyon finom Update sonkával (imádom!!!) és tejeskávéval utánna pedig édesség gyanánt tejszínhabos csokipudingot vagy Update gyümölcsjoghurtot. Ha pedig "bűnözni" szeretnék akkor Update kalács+mogyorókrém. Kell ennél több???? Nem hiszem.

Réka! Ígérj meg nekem valamit légyszives! Ne foglalkozz a mocskolódó hírekkel rólatok! Ezt légyszives Norbinak is mondd meg, jó? Sokan irigyek Rátok! Nagyon sokan. Nagyon sok nő szeretne 2 gyerek után úgy kinézni, mint Te. És sok nő szeretné, ha a férje így szeretné őt, mint Téged Norbi.

Sok erőt szeretnék kívánni Neked a továbbikaban és már várom, hogy az új videódra tornázhassak!

Helga
2008-04-03 14:51:15

Enikő

Kedves Réka!
Sok boldogságot és minden jót kívánok én is Édesapádnak.
Ahogy olvastam a bejegyzésdet, olyan volt, mintha én írtam volna, hisz nekem is nagyon fontos apukám, nagyon jó ember. Mindig is elsők voltunk neki (anyu, nővérem és én), a férjeinket is teljes mértékben elfogadta és az unokájáért tiszta szívéből rajong.
2008-04-01 13:35:29

zsuzsa

Igen, igaz.Az én édesapám néhány hónapja ment el.62 éves volt.Soha nem hittem volna,hogy az én erős,egészséges édesapám,aki kovács volt, egyszer csak gyógyíthatatlan beteg lesz.Két és fél évig tűrt olyan fájdalmat,ami hőssé,a hétköznapok hősévé tette.Gyönyörű gyermekkorunk volt nekünk is és mindenre megtanított.Hiszem,hogy párválasztásunkban meghatározó,hogy milyen volt az édesapánk.Nálam is teljesen igaz.Boldog vagyok,hogy a gyermekem ugyanazt kapja most,amit mi kaptunk aputól.Szeretetet és biztonságot.Az ő halálával váltam felnőtté és tényleg meghalt vele együtt a szívemnek egy része.Minden pillanatot kihasználtunk és minden pillanatot őrzünk.A legfontosabb a család.
2008-03-16 21:41:59

Lajter Judit

Az egyik legcsodásabb család vagytok Magyarországon. Példaértékű vagy a Nők számára. Remek családanya, szerető feleség és dolgozó Nő. Minden tiszteletem a Tiéd. A rosszindulattal pedig ne foglalkozz. Csak maradj ilyen amilyen vagy.
Üdv.: Judit
2008-03-15 11:35:14

Zizis

Gratulálok apukádhoz,Ő ténleg egy nagyon jó ember!Sok ember örülne ha ilyen édesapja lehetne!Örülök hogy közelebről is ismerhetem!
2008-03-12 12:00:10

Gartner Ágnes

Sírtam a végén, sőt még mindig könnyezem, én is így érzem. Furcsa, hogy ahogy öregednek az ember szülei, akkor már a születésnap visszaemlékezésénél már az embernek az jut az eszébe, hogy mi lesz, ha már nem lesznek, s talán érezzük valahol, hogy már nem vagyunk ettől olyan messze. Ez még úgy 5-10 éve fel sem merült bennem. Bár remélem még a Te és az Én, sőt mindenki más szülei is nagyon-nagyon-nagyon sokáig fognak élni, egészségesen, jó erőben.

Szia
Ági
2008-03-12 09:42:25

barna beáta

Szia!Abban egyetértek,hogy rajtunk szülőkön múlik a legtöbb mivé válik gyermekünk!De sajnos azzal nem hogy Kelemen Anna a szülői mulasztások miatt lett az aki!Sajnos abban a nőben semmi természetesség nincs,tetőtöl talpig egy mű nő!És szerintem csak figyelem felkeltés miatt csinál mindent,mert egyébként a kutya nem figyelne rá!Szinte minden dologgal egyet értek veled,amit és ahogyan csinálsz,élsz,neveled gyönyörű gyermekeid,de sajnos ezzel az egy témával kapcsolatban nem!Remélem nem haragszol meg ezért!?Maradok a ti oldalatokon,csak ez a nő személy irritál!Köszönöm hogy szánsz időt és elolvasod!Üdv.B.B
2008-03-09 17:32:31

Lena

Nagyon szép amit az Édesapáddal való kapcsolatodról irsz.Ezért vagy sikeres és kiegyensúlyozott,mert boldog gyermekkorod volt!Ha ezt adod át a gyerekeidnek ők is boldog és sikeres emberek lesznek!
Lena
2008-03-08 08:55:09

Székely Veronika

Szia!Tudod nagyon megható ahogy édesapádról írsz...Nagyon szép tőled,hogy így nyílvánosan beszélsz róla,hisz nagyon sok sztár vagy szégyenli vagy nem beszél a szüleiről.Te nem csak kivülről,de belülről is szép vagy.
2008-03-07 09:05:06

Domoszlai Barbara

Szia Réka!
Meghatódva olvastam az édesapa csak egy van írásodat. És mennyire igazad van! Imádom az édesapámat, az életem része Norbi mellett (a vőlegényem), bár nem igazán értik meg egymást.
2008-03-05 21:05:32

Hódos Bianka

Kedves Réka!
Nagyon tetszett, amit írtál, és nagyon megérintette a szívem. Nekem csak édesanyám van, Ő a legfontosabb az életemben! Édesapám nem él velünk, nem is ismerem. Édesanyám nemsokára 56 éves lesz, és én még 22 éves koromra sem tudom elhinni, hogy elszállnak felette az évek, és megöregszik. Egyszerűen számomra ez lehetetlen. Pár éve nagyn beteg volt, és hatalmas csoda, hogy most jól van, és velem lehet, együtt lehetünk!
Azt hiszem, hogy át tudom élni, amit Te, és együtt érzek Veled!
2008-03-05 19:00:32

Tiámó

Sok boldogságot kivánok Rékáéknak!És teljes mértékben igaza van a szüleink a legfontosabbak a világon!
2008-03-05 13:49:16

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: hét meg három =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Sportról, családról, a munkámról, magamról...

MAGAMRÓL

Fitness edző. DVD: Add önmagad! 1., Add önmagad! 2., Az igényes nők edzésprogramja, Légy bombajó kismama!, Add önmagad! 3. A tökéletes alakodért

ÜZENŐFAL

2008-04-14 22:24:38 Andi Kedves Réka!
Nagyon tetszik a blog.
Én csak annyit szertnék mondani, hogy csak így tovább, nagyon jó vagy abban amit csinálsz és ne törődj azokkal, akik bántanak!
Cak féltékenyek arra, amit elértél KEMÉNY munkával.
Köszönöm, hogy vagy és segítesz az emebereknek.

2008-04-14 19:23:42 Tóth Éva Szia Réka!
Az RR stars kollekcióhoz hozzá lehet jutni valahogy?

2008-04-12 18:28:30 Martina Szia Réka!
Remélem emlékszel még a március 31.-ei napra,amikor eljöttél hozzánk Nyíregyházára a Bem József Általános Iskolába.
És el tudnád küldeni azokat a képeket ami ott készült?Az e-mail címem:cs_tina@freemail.hu
Előre is köszi. :)

2008-04-11 08:29:14 Norcika Szia Réka!
Megszeretném kérdezni,hogy milyen gyakorlatokat és mit lehet ennem ,ha csak formásodni szeretnék!
Előre is köszönöm!

2008-04-10 15:46:33 Vica Jópofák vagytok, hogy nem jelenik meg a hozzászólásom.

2008-04-10 12:59:22 anyuka88 Szia Reka!En egy londonban elo magyar vagyok.Gratulalni szeretnek neked es a parodnak es sok sikert kivanok a jovoben is. Egy gyerekem van es nagyon meghiztam a segitsegedet kernem a
lefogyashoz.hallottam egy fogyast segito tabbletarol csak nem tudom a nevet.valoban hatasos?

2008-04-10 10:45:33 izi Hu-ha!Akinek nem szimpatikus a Réka miért olvassa a blogját?Inkább tornázni kéne hogy ne legyen ennyi mocsok az emberi testben,erőt gyüjteni és szeretni.

2008-04-09 16:40:31 Mrs.Robinson Szia Reka,mea culpa,hogy en itt ekezet nelkul de egy ideje kulfolodn elek.Szoval.annyi mindent tudnek es szeretnek irni,de a legeslegfontosabb:teljesen indifferens,hogy kis es mit gondol,ha van celod(barmi is az)ha van hited(barmiben)akkor kuzdj,menj,csinalj.Mindig lesznek "masok"-egyfajta reakciokent Rad, az eletedre(amirol nem tudnak),a kulsodre.Na ilyenkor kell szelektalni.Nyilvan nem kellemes negativ prekoncepciokat hallgatni-de eza piros szonyeggel jar.
Norbinak annyiban igaza van,hogy felesleges mindent kimondani,elmagyarazni"en nem is ugy ertettem.."nem is olyan vagyok" mert csak belebonyolodsz es taptalajt adsz arra,hogy kiforgassak a szavaidat.Csak onmagunknak kell megfelelni,es elszamolni.Nem attol leszel szebb vagy jobb,hogy a taxis mit mondott.Szoval,az ero legyen veled:-))

2008-04-09 14:37:55 Norci Szia Réka!
Megszeretném kérdezni hogy milyen gyakorlatokat kell csinálnom és mit lehet ennem ,ha csak formásodni szeretnék?

2008-04-09 10:53:56 szabina Kedves réka!Az én véleményem egyetért a tiéddel mert a mai világban nagy az irigység és a rosszindulat persze vannak kivételek!Én egy31 éves 2gyermekes anyuka vagyok olyan helyen lakom ahol az emberek mindig a másikkal foglalkoznak nem magukkal biztos lenne mit sepregetniük

2008-04-07 19:34:36 Noémi Szia Réka! Nem tudom,hogy emlékszel de az egészséghétre jöttél edzést tartani hozzánk Nyíregyre.Mikor fogod leírni ide?:)

2008-04-07 01:24:28 Viktoria nagyon jol nezel ki ket gyerek utan.gratulalok.
en kanadaban elo magyar vagyok,e gyerek edesanyja s itt kanadaban is az egy mentseg hogy valaki kover de van gyereke.
szomoru.s igaz hogy a magyar rosszindulatu s massal torodik nem a maga eletevel.sok sikert mindenhez

2008-04-06 14:30:37 Zita Kedves Réka!Szeretném kérdezni, hogy hol tudnék hozzájutni az Add Önmagad 3-hoz mert egy boltban sem találom.illete hallotam hogy áprilisban kerül a polcokra a legujjabb dvd amin 5*20perc látható.Baja környékén lakom.
Köszönettel: Zita

2008-04-06 10:30:07 Benedetta majd a máec. 31-i képeket valaki el tudja küldeni(tudod réka akkor volt a bem jószef ált. iskolában az egészség hét)az e-mail címem: beni0630@freemail.hu! előre is köszönöm!

2008-04-03 13:46:41 edo Kedves Réka!
Csak azt szeretném megkérdezni hogy áprilisban mikor várható az új dvdéd? nár nagyon várom!!!

2008-04-02 19:28:16 Violetta Szia!Mindennap tornázok a bnőmmel a kazijaidra,nagyon jó!Régebben azt hittem,h hülye vagy,de nagyot tévedtem!Fantasztikus vagy!Ne foglalkozz azokkal akik irigyek rád!mutasd meg hogy különb vagy náluk!Engeem is sokan megvetnek,de nem foglalkozok velük,mert tudom h a te segítségeddel lefogyok!Puszi

2008-04-01 18:15:22 Kriszti Szia Réka!
Ma csináltam a 2. videodatm és nagyon fárasztó volt de jó is:)
remélem mégsokáig fogom folytatni és nyárra majdnem olyan tökéletes alakom lesz mint Neked:)..vagy csak 1 kicsit hasonlítson:D.
Köszi szépen, szia:)

2008-04-01 14:56:45 benedetta Kedves réka! remélem emlékszel a március 31-re a Bem József Álltalános iskolában. mert majd a képeket el tudnád küldeni a beni0630@freemail.hu e-mail címre. előre is köszönöm!:)

2008-04-01 14:30:58 mondik Szia Réka!
Nem értem, hogy miért zavar az, hogy sokan nem szeretik azt, amit és ahogyan csinálsz. Végülis: nem a szeretetükből, hanem a pénzükből és a hiszékenységükből élsz meg. Nem is akárhogy :).

2008-03-31 20:07:25 Kingi Volt nálunk Réka Nyíregyházán jól megtornáztatott minket
aranyos kedves!!!!!!!

© StoryOnline 2007